2010. január 12., kedd

Stargate Universe

A Stargate Universe történet középpontjában egy az Ősök által épített hajó a Destiny áll. Az Ősök több legénység nélküli hajót küldtek, melyeket adat- és forrásgyűjtésre illetve csillagkapuk készítésére programoztak és lakható bolygón helyezzék el azokat. Minden lényeges információt visszaküldtek, hogy segítségével tervezhessék meg a Destiny útvonalát. A céljuk az volt, hogy felderítsék az univerzum távoli részét és idegen fajokkal találkozzanak.

A hajót legénység nélkül küldték ki több ezer évvel ezelőtt és úgy tervezték, hogy a csillagkapu 9. ékzára segítségével jutnak ide amikor már elég messze lesz a galaxisban, de a hajóra nem jutottak el.


A sorozat cselekménye ott kezdődik amikor egy katonákból és tudósokból álló csapat az Icarus kutatóbázisukat támadás következtében hátrahagyva eljutnak a Destinyre. A hajó irányíthatatlan, több fontos rendszer sérült vagy nem működik és nem képesek visszatérni a Földre. A Destiny időnként megszakítja útját és a hatótávolságába került csillagkaput tárcsázza, ahol szükséges ellátmány található a hajó javításához és a legénység számára.

Csillagkapu Atlantisz


A Csillagkapu: Atlantisz amerikai sci-fi televíziós sorozat, a Csillagkapu testvérsorozata (spin-off). A premier az amerikai Sci Fi channel-en volt 2004. július 16-án, a „Felemelkedés” című dupla résszel, amiben Richard Dean Anderson, Michael Shanks és Robert Patrick vendégszereplő volt.

A sorozatot a Csillagkapu készítői, Brad Wright és Robert C. Cooper alakította ki. Az eredeti szereplők Joe Flanigan, Torri Higginson, David Hewlett, Rachel Luttrell és Rainbow Sun Francks. Francks visszatérő vendég lesz a második évadban, helyét Jason Momoa veszi át. Paul McGillion az első évadban még visszatérő karakter, a második évadban már állandó. További vendégszereplők: David Nykl, Mitch Pileggi, Kavan Smith és Robert Davi.

Számos országban vetítik szerte a világon. Magyarországon 2006. augusztus 19-től volt látható az első évad a TV2-n. 2009 április 20-tól az AXN Sci-fi csatorna is elkezdte játszani, jelenleg a 3. évadtól. A 4. évad vetítése 2009. június 29-én kezdődött el, szintén szinkronosan. Az 5. évad 2009. október 6-tól látható az AXN Sci-fi csatornán.

A sorozat a 100 rész után az ötödik évaddal véget ért. Az utolsó epizódot 2009. január 9-én mutatták be eredeti nyelven. Legalább egy tévéfilmet készítenek majd belőle. A Csillagkapu egy új spin-off sorozattal folytatódik, melynek címe Stargate Universe.

Történet

A Csillagkapu: Atlantisz története a Csillagkapu hetedik évad zárórészének, „Az elveszett város”-nak a folytatása, amiben a CSK-1 talál az Antarktiszon egy előőrsöt, melyet egy, az Ősök néven ismert faj készített. A nyolcadik évad első részének történései után a Csillagkapu Parancsnokság egy nemzetközi csapatot küld az előőrs tanulmányozására. Dr. Jackson hamarosan felfedezi, hogy hol van az Ősök által készített legnagyobb város, Atlantisz.

A sorozat tudósok és katonák kalandjait követi, akik egy valószínűleg egyirányú utat tesznek Atlantisz elveszett városába, a Pegazus-galaxisba. A CSK csapatokhoz hasonlóan az új csapat is a csillagkaput használja, hogy kapcsolatba lépjen más kultúrákkal, néhány emberivel, néhány idegennel, barátságossal és nagyon veszélyessel, köztük a legújabb és legerősebb ellenségükkel: a Lidérccel. Megérkezésük után, azonban bele kell törődniük abba a ténybe, hogy nincs elég energia Atlantiszon hogy visszajussanak a Földre.

Csillagkapu (sorozat)


A Csillagkapu (Stargate SG-1) az 1994-es Csillagkapu című filmen alapuló amerikai televíziós sorozat. Középpontjában a csillagkapu nevű eszközök állnak, amik azonnali utazást tesznek lehetővé az űr távoli pontjai között. A sorozat főhősei a CSK-1 nevű csapat tagjai, akik egy szigorúan titkos, amerikai katonai bázisról fedeznek fel más világokat a Földön talált kapu segítségével, és megvédik a bolygót a filmben bemutatott idegen fenyegetéssel szemben. Más science fiction művekkel ellentétben a Csillagkapu napjainkban és a Földön játszódik, és főleg emberi civilizációkat mutat be.


A sorozatot az MGM gyártja, és a kanadai Vancouverben veszik fel. A legelső epizódot 1997. július 27-én sugározták a Showtime-on, ami a sorozat első öt évadját is adta. A hatodik évad óta a Sci Fi Channel-en adják. 2005. októberében a Sci Fi Channel bejelentette, hogy lesz tizedik évad, ezzel a legtovább futott sorozat lett az amerikai televíziózás történetében, megelőzve az X-akták 9 évadját és 202 epizódját.


A sorozatnak azonban nem rendelték meg a 11. évadját, jelentette be a Sci Fi Channel 2006. augusztus 21-én. Helyette DVD filmeket készítettek, az első két film címét az MGM hivatalosan 2007. január 17-én jelentette be.: a Stargate: The Ark of Truth a 9-10. szezon fő cselekményét, az Ori konfliktust zárta le, míg a Stargate: Continuum egy önállóan is élvezhető, időutazásos történet.

A Csillagkapu spin-off-ja, a Csillagkapu Atlantisz (Stargate Atlantis) 2004 júliusában indult, mint egy kiegészítő film néhány része, de az átütő sikerét nézve egy külön sorozat lett, aminek 2009 januárjában lett vége. A két sorozat története gyakran összekapcsolódott míg egyidőben futottak (2004-2007).

A Csillagkapu filmsorozat bekerült a 2007-es Guinnes Rekordok Könyvébe, mint a Leghosszabb folytatásos sci-fi televíziós sorozat.


Jelenleg sugározzák a harmadik Csillagkapu-sorozat, Stargate Universe címen. Bemutatója 2009. október 2-án volt a SyFy-on. A sorozat a Csillagkapu 9. ékzárjával és egy ős űrhajóval, a Destiny-vel foglalkozik.

Csillagkapu (film)


A Csillagkapu színes magyarul beszélő amerikai sci-fi. Ez a film az alapja egy amerikai, a Metro-Goldwyn-Mayer stúdió által elkészített science-fiction Csillagkapu sorozatnak.

Tartalom

Egy ősi egyiptomi lelet vizsgálata során a régészek fantasztikus eredményre jutnak: átjáróra bukkannak a Föld és egy idegen bolygó között. Minthogy az új világba való behatolás veszélyesnek ígérkezik, először egy különleges felderítő alakulatot dobnak át a Csillagkapun a kőkemény O'Neil ezredes vezetésével. Szakértőként velük tart a terület egyik legjobb ismerője: Dr. Jackson, a fiatal, de máris kissé szórakozott régész. A kapu túloldalán különös világ tárul a csapat szeme elé: mintha a régi egyiptomi istenek újraéledtek volna…



Gíza, Egyiptom, 1928. Egy régészeti expedíció különös leletre bukkan: évezredek porából egy hatalmas gyűrű bukkan elő, kerületén titokzatos hieroglifákkal… Napjainkban Dr. Daniel Jackson egyiptológus szokatlan elméletéről próbálja meggyőzni szkeptikus hallgatóságát. A fiatal tudós azt állítja, hogy a piramisok nem emberkéz alkotásai, hanem földönkívüli erők emelték őket! Előadása után a hadsereg egy tisztje lép oda hozzá, és arra kéri: segítsen megfejteni egy nemrég felfedezett egyiptomi lelet titkát. Mint kiderül, a hadsereg egy kulcsot talált, egy kulcsot, amely egy távoli világba nyíló csillagkaput nyit meg az emberiség előtt!

Mivel nem tudják, mire számíthatnak a kapun túl, egy sokat próbált katonát, Jack O’Neill-t és ütőképes kis csapatát küldik előre. A csillagkapun át egy sivatagos bolygóra érkezik a felderítő-osztag, ahol lassan rádöbbennek a nyomasztó valóságra: az idegen bolygón az egyiptomiak által napistenként ábrázolt Ra uralkodik, aki évezredekkel ezelőtt elvetette az élet csíráját a Földön. Alattvalói azonban fellázadtak és mielőtt visszatérhetett volna, bezárták mögötte a csillagkaput. A kapu azonban most újra nyitva áll, és Ra arra készül, hogy visszatérjen és ismét uralma alá hajtsa az emberiséget. Persze ehhez még Jacknek is lesz egy-két szava…